2015. január 21., szerda

Winter Staples / Skincare



Legszívesebben már jó messzire elűzném a telet, de valljuk be: még sajnos várnunk kell a tavaszra. A hideg idő bizony megköveteli, hogy kiemelten is odafigyeljünk a bőrünk ápolására, hidratálására. Ebben a bejegyzésben megmutatom a kedvenc téli arcápolóimat és remélem nektek is jó tippeket adhatok, ha netán valami hiányozna az arcápolási rutinotokból.

Arckrémek terén mindig sűrűn váltogattam a krémeket, mivel nem igazán találtam olyat, amit aztán újra is vettem volna. Az Eveline argán olajos arckrémei azonban egyszerűen zseniálisak! Főleg a piros tubusos, intenzív éjszakai koncentrátumot ajánlom a figyelmetekbe, mert rendkívülien jól táplál, mégsem hagy ragacsos érzetet maga után. 12 gyógynövény komplex - csipkebogyó olaj, édesgyökér, búzacsíra olaj, ginzeng, körömvirág, kamilla, zöld tea, zsurló, búzavirág, ezüsttövis, vérehulló fecskefű, martilapu található benne. Már hónapok óta használom és eddig semmilyen irritációt nem okozott, csak még inkább kipihent és kisimult lett tőle az arcbőröm. A kecsketejes változatával is nagyon elégedett vagyok, de azért ez lényegesen könnyebb krém, inkább tavaszra-nyárra tartogatom. A Rossmannban megtaláljátok ezt a krémcsaládot, az ára mindegyiknek 599 Ft. 
Arcápoló olajak terén a csipkebogyóolajamat nem vettem újra, mivel úgy vettem észre, hogy gyakrabban jelentek meg tőle a pattanásaim. A Krémmánián nagyon dicsérték ezt az Alverde arcápoló olajat, ami tényleg szuper kis olaj, ráadásul nagyon sokoldalúan felhasználható: önmagában, krémbe keverve, akár hajra, vagy kirepedezett bőrre is kiváló. Vadrózsa olajat tartalmaz, amivel már semmilyen problémán nem akadt, abszolút nem okozott pattikat.
Az Alverde szemkörnyékápolójától nem vártam túl sokat, csak egy finomabb krémet szerettem volna erre a területre. Megelőzésként szerintem teljesen rendben van, nem zsírosít, de érezhetően táplálja a bőrt.
Ez a furcsa, cirill betűs tubus nem más, mint a Homeoplasmine Bulgáriából beszerezhető változata. 2 évvel ezelőtt hatalmas "Homeoplasmine-láz" söpört végig az angol és francia szépség blogokon, de Magyarországon sajnos nem beszerezhető termékről van szó. Az Ebay jó barátunk, így került mégis hozzám tavaly télen. Állagra teljesen vazelinszerű, remekül kezelhető vele a kirepedt bőr. Elsősorban a számra, könyökömre és a sarkamra használom.
A Lush Santa ajakradírja kezdetben nem vett le a lábamról, mert igaz, hogy nagyon cuki és jópofa, de kicsit túlhájpolt darabnak tartottam. Mostanában viszont előszeretettel vettem elő és valóban sokat puhít rövid idő alatt is az ajkakon.

Nektek mik a kedvenc arcápolási/testápolási darabjaitok ezen a télen?

2015. január 13., kedd

A nagy ecsetmosás / Barbara Hofmann ecsettisztító szappan









Már egy ideje szappannal mosom az ecseteim, de kifejezetten ecsetmosásra szánt darabot még eddig nem próbáltam. Amikor legutóbb a Douglasban jártam a Da Vinci szappanára szerettem volna lecsapni, de sajnos már nem forgalmazzák. Helyette a Barbara Hofmann ecsettisztító szappant ajánlotta az eladó hölgy, én pedig gondoltam teszek egy próbát.
A szappan illata erősen citrusos -gondolom ez az antibakteriális jellegéből adódik-, de kimosás után már egyáltalán nem érezhető. A mosás folyamata nálam úgy néz ki, hogy langyos vízzel kicsit bevizezem az ecset fejét, majd ezután teszek vele pár köröző mozdulatot a szappan felületén. Szerencsére egyáltalán nem kell brutálisan nekiesni, nagyon szépen felhabzik, nem olvad el egy mosástól az egész szappanunk. :) Ha végeztem az összes ecsettel lemosom és félreteszem a szappant, hogy szépen megszáradjon. Száradás után visszateszem a tartójába, majd kb. 2 percre be szoktam tenni a hűtőbe, hogy tuti ne olvadozzon a tégelyben.
Nekem eddig ez a módszer vált be legjobban az ecseteim tisztítására, mivel főleg folyékony állagú kenceficékkel "dolgozom". Nem igazán hiszek a spray ecsettisztítókban, mert úgysem adnak teljes tisztaságot, illetve az ecset szőrét is roncsolják. Apropó, a Real Techniques ecseteim már nagyon régóta nem voltak ilyen puhák, mint most. :)

Ti hogyan tisztítjátok az ecseteiteket? 

2014. december 16., kedd

Dolce Blocco 2015 | határidőnapló szerelem



Új év, új kezdet, új napló. Minden év végén nagy izgatottsággal szerzem be a következő évre szóló zsebnoteszkém. Ez idén sem volt másképp és bizony nem is volt egyszerű kiválasztani az új jövevényt. Gondolkoztam azon, hogy egy év kihagyás után visszatérek a Moleskine-hez, de egyszerűen horror árakon lehet hozzájuk jutni, így inkább a költségkímélőbb darabok között nézelődtem. Igen ám, de vannak elvárásaim... Legyen jó rendszerezésű, de ugyanakkor mutatós is. Könnyen magammal tudjam vinni, de mégis kiélhessem benne irkálási és rajzolási vágyaim. A Müllerben találtam rá erre a Dolce Blocco határidőnaplóra és azonnal tudtam, hogy ez kell nekem! Bevallom a külső teljesen megfogott, szerintem ez a Secret Garden fantázianevű grafika egy az egyben én vagyok, könnyed és nőies, de mégsem giccses. :) Az ára 2500 Ft volt, de szerintem egy ilyen jó beosztású és minőségű írószerért ez egyáltalán nem vészes. A napló heti beosztású, tartalmaz összesített naptárat, névnapjegyzéket, ünneplistát, telefonregisztert és jegyzetlapokat. Szerintem különösen praktikus, hogy menzesznaptárt és utazási tervezőt is magába foglal. 
Eddig sajnos csak a vizsgáim virítanak benne januárban, de remélem majd vidám dolgokat is feljegyezhetek bele! :)

Ti használtok határidőnaplót? :)

2014. december 8., hétfő

Orly Rage dupe? - Rival de Loop Young High Society

Pár évvel ezelőtt Essiebutton egy videójában teljesen beleszerelmesedtem az Orly Rage elnevezésű lakkjába, ami egy foil finishű lakk, vagyis tükörfényes hatást érhetünk el vele. Na de gondolhatnátok 2 év sok idő, ha annyira tetszik miért nem szereztem be? Sajnos szinte lehetetlen Magyarországon rátalálni, de még külföldről sem valami egyszerű megrendelni. Arról nem is beszélve, hogy alapjában nem egy olcsó lakk márkáról van szó. Szóval ahogy telt-múlt az idő én szépen megbékéltem azzal, hogy nekem bizony nem lesz Orly Rage lakkom, de azért ez nem azt jelentette, hogy elfelejtettem...


Aztán amikor múlt héten éppen a  Rival de Loop Young márka termékeivel szemezgettem a Rossmannban egyszerre megvilágosultam: itt az Orly Rage 399Ft-os koppintása. UGYANAZ a rose gold árnyalat, finom mikroglitterekkel.


Alig vártam, hogy felkenhessem és az elégedettségem nem is lehetne teljesebb! Irtó gyorsan megszáradt mind a két réteg és jelentem most egy hete, hogy moccanás nélkül bírja a strapát a körmeimen. Nem szoktam ilyet írni, de kérlek-kérlek adjatok neki egy esélyt, mert tuti Ti is beleszerettek. 399 Ft-ért pedig tényleg nem lehet nagyot bukni rajta... Talán még sose voltam oda egy lakkomért se ennyire, de az utóbbi napokban tényleg csak játszom a körmeimmel, hogy milyen szépen tükröződik ez a rózsaarany álom.


2014. szeptember 15., hétfő

Yankee Candle 2014 őszi illatok


Rita vagyok és egy éve Yankee Candle függő. Nyáron egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy akár este is gyertyát gyújtsak, vagy waxot melegítsek, de amint megérkeztek az első hűvösebb napok híres fázós lévén rögtön előhalásztam kedvenc illatgyertyáimat. 
Ebben a bejegyzésben a 2014 őszi kollekció három illatát mutatom be nektek!



Ginger Dusk : Ez az illat volt a legmeglepőbb számomra, mivel a gyömbér annyira erősen érződik az égetése közben, hogy szinte már a csípős ízét is érezni véltem. Igen, ez most nagyon hülyén hangzik, de tényleg így van! Emellett citrusos, enyhén fűszeres aromát véltem még felfedezni benne, igazán kellemes "átvezető illat" nyárból őszbe. Égetni elég egy negyed órát is, utána elfújhatjuk alatta a mécsest, mivel nagyon hamar betölt egy nagyobb szobát is. Egyébként ez a többi illat esetén is elmondható. 



Honey Glow: Róla egyszerűen elsőre tudtam, hogy kell! Hatalmas méz fanatikus vagyok, ráadásul direkt közeli képet is készítettem erről a tartról, mivel még a morzsái is azokra a hatszögletű sejtekre emlékeztetnek, amikből aztán a méhek felépítik a lépet. Az illata tömény, de mégsem fullasztó, hanem kellemesen édes illat, amihez már csak egy jó könyv, takaró és csésze tea hiányzik. 


Wild Fig: Sok más blogon olvastam, ahol ezt a gyertyát említették, hogy igazából nem tudják, hogy milyen a füge illata, de elhiszik a Yankee Candle alkotóinak, ha ők így képzelik el. A családom körében már igen régi hagyományokra tekint vissza a füge termesztés, és az abból való lekvár, vagy zselé főzés, így úgy látszik ahhoz a kisebbséghez tartozom, akiknek közeli élménye van a füge milyenségéről. Szerintem ez egy igen közeli illat találata a Yankee Candle-nek, de a füge illatát valami igen sötét, kicsit misztikus bájba burkoló illatról van szó, nem egy hagyományos füge esszencia. 

Összességében elmondhatom, hogy mind a három illat elvarázsolt, nem is tudnék most egyet sem kiemelni közülük, mert tényleg remekek. A tavalyi illatoknál is jobban tetszenek, és azt hiszem az Amber Moon-t is ki kell majd próbálnom (talán üveggyertyaként).

A tartok darabja 450 Ft-ba kerül, de érdemes figyelni a honlapot, mivel sokszor vannak akciók! 


2014. augusztus 2., szombat

Intermezzo #5 Sóstó

Ezennel folytatom a blog intermezzo sorozatát, ami talán most nem a legtalálóbb, mivel ez nem egy szisztémát megszakító, hanem sokkal inkább "visszatérős" bejegyzés. Az utóbbi napokat Petiéknél töltöttük Sóstón, ahol most csak a miénk volt a ház és naponta kijártunk a tóhoz sétálni. A képek nem profik, de igazából nem is ez a célom velük, hanem sokkal inkább a hangulatot próbálom megragadni, amikor "kattogtatok" :) (A fotózkodásból a cica sem maradhatott ki, of course.)
A jövőben természetesen lesznek más témájú bejegyzések is, de most fogadjátok ezeket a képeket szeretettel :) 

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...