2016. július 29., péntek

Könyvek, amelyek gyakran eszembe jutnak + UPDATE


Long time no see, de senkit sem érdeklő magyarázkodás helyett sokkal érdekesebb szerintem, hogy  ebben a posztban Katacita blogjától inspirálódva (és kicsit az utóbbi időben alkoholmentesen megittasodva) összegyűjtöttem én is azokat a könyveket, amelyek időről-időre visszatérnek hozzám. Ezek a könyvek emlékek, mankók, újra felidézett hangulatok, vízparti nyaralások, félelmek, barátságok és szerelmek hűséges őrzői. Lényegében akármilyen közhelyesen is hangzik, de belőlük nőttem, formálódtam én is, számomra nemcsak papírlapok lapszámmal és borítóval ellátott együttesei, sokkal többek annál...


(Valamilyen rendszert muszáj volt a fejemben felállítani, így a kronológiai sorrend mellett döntöttem.)

Jacqueline Wilson: A kofferes kislány - Az első kifejezetten kislányoknak íródott gyerekkönyvem! Felnőtt fejjel visszatekintve egy igen komoly témát dolgoz fel, ugyanis szülei válásának történetét mutatja be a kislány szemén keresztül. Ezalatt a nehéz időszak alatt Andy és plüss nyuszija, Retek, számos kalandba bonyolódik Szederlakban. A könyv kapcsán még külön kiemelném Nick Sharratt illusztrátori munkáját.

Révay József: Aranygyűrű - A fotón felülről a második könyv, jóformán alig látszódik valami a a gerincén, még anyukám Pöttyös-sorozatából származik. 8-9 éves lehettem, amikor itthon lábadoztam a szokásos mellhártyagyulladásaim okán, igen, ilyen lazán toltam az életet. :D Szóval lekaptam a könyvespolcról és annyira beszippantott, hogy 2 nap alatt kiolvastam. Rajongásom éppen teljes pompájában ragyogott a Római Birodalom iránt, a főszereplője pedig egy ebben a korban élt kislány, Polla. Külön érdekessége egyébként, hogy a szerző egy Rómában tett látogatása során a római Nemzeti Múzeum egy leány gyermeket ábrázoló szobrának történetét írta meg...

William Defoe: Robinson - Van olyan ember, aki nem szerette ezt a könyvet? Ennek hatására kezdtem napló írásba, plusz a könyvhöz mellékelt sziget térképet mindig ott szorongattam magam mellett és végig követtem az olvasással párhuzamosan.

Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás - Az IC-n olvastam először Pestre menet, ahogy kinyitottam a könyvet ki is esett belőle a menetjegy. "A betonsivatagos fővárosi környezet, egyszóval: a nagy, büdös élet." Humoros, de mégis ott van benne minden szarkazmussal átitatott ifjúkori küzdelem. Három szóval: nagyon bírom Marcit. 



Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége - Ez a könyv valószínűleg patikamérlegen íródott, legalábbis szerintem. Az egyik kedvenc bölcselkedő regényem. Az élet könnyűsége, abban rejlik, hogy megismételhetetlen... De hol van a határ ebben a szabadságban? Miért is kell, hogy valami keretet adjon a cselekvéseinknek? Erről nem olvastam elemzésekben, de szerintem másik nagy alapkérdése, hogy valaki szabadsága miben korlátozza a másik egyén függetlenségét? Máris beindult az agyam, nagyon ajánlom, ha még nem olvastátok!

Eugene O'Neill: Amerikai Elektra - Ez az olvasmány megtöri a mintát, mivel ez esetben egy drámáról van szó. Drámát olvasni a legkülönlegesebb élmény! Olyan, mintha egy színházi előadást néznék végig. Ezt a dráma szeretetet még az OKTV-nek köszönhetem, ennek keretében olvastam el az Amerikai Elektrát, amely Szophoklész: Antigoné történetének feldolgozása. A Mannon-ház történetét meséli el New Englandben, 1865-ben. 

Isabel Allende: Kísértetház - Először a megfilmesített változatot láttam Meryl Streep és Jeremy Irons főszereplésével, aztán került kezembe a könyv. Száz év magányhoz hasonló generációs dráma, közel állnak hozzám az ehhez hasonló családregények is. Emlékezetes azért is, mert a pénzügyi jog szigorlatom előtt volt szerencsém hozzá és már idegességemben is ezt olvastam. :D

Natascha Kampusch: 3096 nap - Ez a könyv maga a borzalom. Legalábbis azért, amiért egyáltalán megíródott. Nataschát ugyanis 10 éves korában egy Wolfgang Priklopil nevű állástalan híradástechnikus elrabolta és 8 éven át fogságban tartotta. Ezt a 8 évet és elrablásának, majd szabadulásának körülményeit dolgozta fel a könyvben. Hihetetlen milyen lelkierővel vészelte át ezt az időszakot és miként próbálta még a legnehezebb helyzetekben is manipulálni fogvatartóját. Nem egy easy read, de mindenképpen nyomot hagyó könyv.

Valahol meg kellett húzni a határt, ezt a 8 könyvet emeltem most ki, de ha érdekelnének még esetleg titeket könyves bejegyzések azokra is nyitott vagyok. Maradnak természetesen a beauty témájú posztok is, de lesznek további photoblog bejegyzések, illetve más hobbikat is szeretnék beleszőni a tartalomba. Kicsit lifestyleosodna az irány, de remélem ezt nem bánjátok! Szoktátok kérdezni, hogy miújság a blogsale oldallal, amint láthatjátok jelen állapotában üres. Viszont minden aktuális eladnivalóm feltöltöttem a Krémmániás adatlapomra, ezt ITT találjátok, ha érdekel titeket.

2016. március 24., csütörtök

Üres flakonok #2 || Purple versus Violet




Sziasztok! Ha kiváncsiak vagytok miket dobtam ki a tavaszi nagytakarítás alkalmával, nézzétek meg a legújabb videómat! :)

2015. december 8., kedd

Szemöldök rutinom

Külön örültem neki, amikor a novemberi kedvences posztom kapcsán a szemöldök rutinomról kérdeztetek, mivel bevallom, ezzel szeretek a legtöbbet szöszmötölni egy-egy sminkelés során. Plusz nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy mennyire meghatározza az ember arcát, hogy milyen is az a szemöldök. (Biztos láttátok már a "sas leszállt" mémeket a témában.) :)


Őszintén szólva a rutinom elég változatos: porral, ceruzával, kutyafülével is meg szoktam rajzolni a szemöldököm, ez csak kedv kérdése, de most az esetek többségében ez a kombó van bevetésen.

(Catrice szemöldökfilc Browdly Presents... árnyalatban, Anastasia Dipbrow Pomade Auburn, Essence szemöldökgél a világosabb sédben)


Mielőtt elkezdeném színnel kitöltögetni a szemöldököm mindig átfésülöm egy kefével, hogy szépen helyükre kerüljenek a rakoncátlan szálak és lássam az ívet, amit követnem kell. Ezután kerül elő az Anastasia Dipbrow Pomade, amit egy Essence ferde fejű tusecsettel viszek fel először a ritkásabb részekre, majd kis szünetet tartok és szintén egy szemöldökkefével összedolgozom a festéket, hogy sehol se legyen túl erősen letapadva a szín. Általában a szemzug fölé eső résztől kezdem pici, felfelé ívelő mozdulatokkal, hogy egy kis lendületességet is adjak a szálaknak, ne csak lekonyuljanak. :D Hogyha ezzel megvagyok előkerülhet a szemöldökfilc, amivel végigpásztázom, hogy hol kell még erősíteni az íven. Általában a legmagasabb pontját, illetve a szemöldök végét szoktam még ezzel a módszerrel kicsit pofásítani. Utolsó lépésként átfutok rajta a kicsit hamvasabb szemöldökgéllel, ami egész napra fixálja a szemöldököm. Egyébként a Benefit Gimme Brow koppintása ez a gél, amit már nem szívesen cserélnék le másra, mivel a szín és a kefe mérete is pörfikt számomra. 


Ti miket használtok a szemöldökötök formázására? :)

2015. november 30., hétfő

DESK TOUR


Már nagyon vártam, hogy végre teljesen elkészüljön a kis alkotói búvóhelyem! Az asztalt saját kezűleg festettem át elefántcsont színűre, és egy szép, leveles tapétából könyöklőt is készítettem hozzá. A ceruzatartót egy vágódeszkára ragasztott üvegkompozícióból állítottam össze, majd szórófejes festékkel rezesre festettem. Egy kis terrárium is helyet kapott az asztalon, illetve a Nóri barátnőmtől kapott tumblr képek végre az őket megillető helyekre kerültek.


Zászlós lampion washi tape-ből.

2016-os határidőnapló az Ebayről, természetesen cicás.


Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a bejegyzés és talán adott pár ötletet is, hogy milyen otthon is elkészíthető dolgokkal lehet feldobni egy íróasztalt! :)

2015. november 27., péntek

Novemberi kedvencek


Klisésen elszaladt ez a hónap is (és augusztus vége óta nem volt újabb tartalom a blogon khmmm), de remélem szívesen látjátok az e havi kedvenceimet. Pár dolgot szerettem volna csupán kiemelni, mivel elég sok új termékkel is megismerkedtem, amelyeket a későbbiekben szeretnék majd bemutatni. 

Max Factor Creme Puff pirosító Nude Mauve árnyalatban - Egy Müller leárazás keretében került hozzám és azóta is rendíthetetlenül használom. Sajnos az összes többi pirosítom rovására, mivel elvétve kerül más a kezembe a reggeli készülődések alkalmával. Nagyon megbízható, mert baromira tartós, órák múlva sem tűnik el, de mégis annyira szolid színe van, hogy sosem too much. Egyébként többen az Hourglass Ambient Lighting Blush dupejaként tartják számon. Igaz még nem volt Hourglass pirosító a kezemben, de a képek alapján valóban nagy a hasonlóság.

Maybelline Lash Sensational szempillaspirál - Glamour napokon szerettem volna "okosan" új szempillaspirált venni és nem a számomra mindig zsákbamacska L'oreal vagy Max Factor közül választottam, hanem a majdnem mindig wow-faktor Maybelline darabok között kerestem utánpótlást. Elég jól sikerült ez a keresés, mivel mostanra biztosan mondhatom, hogy letáboroztam emellett a spirál mellett. Szilikonos keféje van (ami számomra csak előny), szuper mélyfekete és egyáltalán nem pereg le. A pillákat anélkül íveli, hogy vízálló lenne (ez külön jó, mert valamiért nagyon ódzkodom a vízálló szempillaspiráloktól).

AEngland Virgin Queen körömlakk - November első hetében UNICEF képzésre utaztam Budapestre és naná, hogy meglátogattam a Naillandet is. Már régen szemezgettem az AEngland lakkokkal, de Carmenesque pont akkoriban írt erről az árnyalatról és instant beleszerettem. Már csak tetézte a dolgot, hogy ez a lakk a Queen of Scots kollekció része,  Elizabeth-Mary fanatikusoknak kötelező. Rózsaszínes alaptónusa van és ezt dobják fel a szürkés, olívás, rezes pigmentek. Ó, és természetesen holografikus AEngland lakkhoz méltóan!

Anastasia Dipbrow Pomade Auburn árnyalatban - A végére egy kis high end, mert szemöldök témában néha megengedett nem éppen pénztárcabarát terméket beszerezni, ugye?! Igazából egy percig sem bánom, hogy beadtam a derekam és voltam olyan bátor, hogy Auburn színben rendeltem meg. Tökéletes, enyhén rezes árnyalat, tudom, hogy bánnám, ha szürkébbet választottam volna. Mivel most is rézszőke vagyok, tökéletes passzol az árnyalat, ráadásul nagyon tartós. Igaz, nem önmagában használom, mivel a szálakat azért nem tartja meg, kell hozzá szemöldök gél, hogy bombabiztos legyen egész nap. (Apropó, egy szemöldökrutin érdekelne titeket?)


(Balra: Max Factor Creme Puff in Nude Mauve, Jobbra: Anastasia Dipbrow in Auburn)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...