2015. november 30., hétfő

DESK TOUR


Már nagyon vártam, hogy végre teljesen elkészüljön a kis alkotói búvóhelyem! Az asztalt saját kezűleg festettem át elefántcsont színűre, és egy szép, leveles tapétából könyöklőt is készítettem hozzá. A ceruzatartót egy vágódeszkára ragasztott üvegkompozícióból állítottam össze, majd szórófejes festékkel rezesre festettem. Egy kis terrárium is helyet kapott az asztalon, illetve a Nóri barátnőmtől kapott tumblr képek végre az őket megillető helyekre kerültek.


Zászlós lampion washi tape-ből.

2016-os határidőnapló az Ebayről, természetesen cicás.


Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a bejegyzés és talán adott pár ötletet is, hogy milyen otthon is elkészíthető dolgokkal lehet feldobni egy íróasztalt! :)

2015. november 27., péntek

Novemberi kedvencek


Klisésen elszaladt ez a hónap is (és augusztus vége óta nem volt újabb tartalom a blogon khmmm), de remélem szívesen látjátok az e havi kedvenceimet. Pár dolgot szerettem volna csupán kiemelni, mivel elég sok új termékkel is megismerkedtem, amelyeket a későbbiekben szeretnék majd bemutatni. 

Max Factor Creme Puff pirosító Nude Mauve árnyalatban - Egy Müller leárazás keretében került hozzám és azóta is rendíthetetlenül használom. Sajnos az összes többi pirosítom rovására, mivel elvétve kerül más a kezembe a reggeli készülődések alkalmával. Nagyon megbízható, mert baromira tartós, órák múlva sem tűnik el, de mégis annyira szolid színe van, hogy sosem too much. Egyébként többen az Hourglass Ambient Lighting Blush dupejaként tartják számon. Igaz még nem volt Hourglass pirosító a kezemben, de a képek alapján valóban nagy a hasonlóság.

Maybelline Lash Sensational szempillaspirál - Glamour napokon szerettem volna "okosan" új szempillaspirált venni és nem a számomra mindig zsákbamacska L'oreal vagy Max Factor közül választottam, hanem a majdnem mindig wow-faktor Maybelline darabok között kerestem utánpótlást. Elég jól sikerült ez a keresés, mivel mostanra biztosan mondhatom, hogy letáboroztam emellett a spirál mellett. Szilikonos keféje van (ami számomra csak előny), szuper mélyfekete és egyáltalán nem pereg le. A pillákat anélkül íveli, hogy vízálló lenne (ez külön jó, mert valamiért nagyon ódzkodom a vízálló szempillaspiráloktól).

AEngland Virgin Queen körömlakk - November első hetében UNICEF képzésre utaztam Budapestre és naná, hogy meglátogattam a Naillandet is. Már régen szemezgettem az AEngland lakkokkal, de Carmenesque pont akkoriban írt erről az árnyalatról és instant beleszerettem. Már csak tetézte a dolgot, hogy ez a lakk a Queen of Scots kollekció része,  Elizabeth-Mary fanatikusoknak kötelező. Rózsaszínes alaptónusa van és ezt dobják fel a szürkés, olívás, rezes pigmentek. Ó, és természetesen holografikus AEngland lakkhoz méltóan!

Anastasia Dipbrow Pomade Auburn árnyalatban - A végére egy kis high end, mert szemöldök témában néha megengedett nem éppen pénztárcabarát terméket beszerezni, ugye?! Igazából egy percig sem bánom, hogy beadtam a derekam és voltam olyan bátor, hogy Auburn színben rendeltem meg. Tökéletes, enyhén rezes árnyalat, tudom, hogy bánnám, ha szürkébbet választottam volna. Mivel most is rézszőke vagyok, tökéletes passzol az árnyalat, ráadásul nagyon tartós. Igaz, nem önmagában használom, mivel a szálakat azért nem tartja meg, kell hozzá szemöldök gél, hogy bombabiztos legyen egész nap. (Apropó, egy szemöldökrutin érdekelne titeket?)


(Balra: Max Factor Creme Puff in Nude Mauve, Jobbra: Anastasia Dipbrow in Auburn)

2015. április 29., szerda

Daniel Wellington hasonmás Aliexpressről


Igen-nem. Igen-nem. Szerintem már több mint egy éve vacilláltam ezen az órán, mivel az extra lapossága és a nagy számlapja rögtön megfogott, de az eredeti árat no way, hogy kiadnám érte. Aliexpressen már régebben fel-fel tünedeztek a koppintások, de nem akartam pár dollárért egy silány replikát rendelni. Aztán nem olyan régen találtam egy eladót, akinek nagyon pozitív visszajelzései voltak az órákról. Picit még tipródtam a dolgon, de végül beadtam a derekamat, így került hozzám ez a kis csoda.


A minőségével teljesen elégedett vagyok, sérülésmentesen érkezett, ráadásul díszdobozban. Látszik, hogy igyekeztek visszaadni az eredeti óra feelingjét, hiszen a dobozka még manual guide-ot és címkét is tartalmazott, de őszintén bevallva nem az volt a célom vele, hogy egy replikával DW órában tetszelegjek. Egyszerűen ez egy olyan stílusú óra, amilyet mindig is szerettem volna! :)



Nektek milyen stílusú órák a kedvenceitek? :)
Ó! És mit szólnátok egy blogsale-hez hamarosan??
Rita 

2015. április 27., hétfő

Elfogytak #1


Szégyen, de a blogra még sosem írtam "elfogytak" típusú bejegyzést, de most ezt a hiányosságot pótolom. :) 
Nem gyűjtöttem össze túl sok terméket, de már nagyon szeretném őket a kukában tudni, szóval lássuk is!


The Body Shop Ginger Sparkle testradír: Már egy éve őrizgetem ezt a gyöngyszemet, mert egyszerűen nem akartam a végére érni! Utólag már bánom, hogy a nagy részét testradírként használtam el, mert arcradírként még jobban bevált. Nagyon remélem, hogy még visszahozza a TBS, mert szerintem a legfinomabb illatcsaládjuk egy remek darabja. Nem szárított és nem voltak túl durvák a szemcséi.
Újravenném? Naná!!

Alverde makadámdiós testvaj: Beláttam, hogy testvajból számomra fölösleges nagy kiszerelést venni, mert irtó lustán kenegetem magam vele. :D Szerettem. Engem a túrótortára emlékeztet az illata, ami elég sokáig meg is marad a bőrön. Jól hidratál, de elég vastag krém, jól el kell dolgozni. 
Újravenném? Egyelőre nem, mert a következő áldozatom a Balea sprays testápolója lesz.

Balea shea vajas kézkrém: Nagyon tetszett az adagolója és a kézkrém se volt vizes, jól hidratált. Az illata mennyei volt, de inkább télinek mondanám. 
Újravenném? Kézkrémek terén mindig más márkákat próbálok ki, de ettől függetlenül még lehet, hogy találkozunk.


Vichy micellás víz: Sajnos ennek a micellás víznek az egyetlen előnye számomra az volt, hogy ajándékba kaptam. A sminket alig akarta lemosni, rendkívülien melós feladat volt vele az arctisztítás. A procedúrát az adagolója sem könnyítette meg.
Újravenném? Nem, nem, nem és nem.

Eveline argán olajos éjszakai koncentrátum: Nagyon szerettem, ITT már olvashattatok róla.
Újravenném? Esetleg majd télre, mivel tavaszra-nyárra túlzásnak tartom. Nemsokára írok egy frissített arcápolós bejegyzést, mert találtam egy nagyon jó és olcsó natúr krémet, amit most semmire nem váltanék le.

Cuticura szappanmentes arclemosó érzékeny bőrre: Előnye, hogy szappanmentes és ezáltal kevésbé húzódik utána a bőröm, de túl kemikális, vegyszeres illata van, ami már a vége felé zavart.
Újravenném? Egyszer újravettem, de a szagával nem tudok megbirkózni.



NYC Turbo Dry fedőlakk: Nagy szerelem volt, de sajnos már nem lehet kapni.
Újravenném? Már nehezen tudnám.

Christina Aguleira Inspire parfüm: Atyaég, számomra ez már parfümtörténelem. A legelső "ez én vagyok" darabom volt. Téli, édes illat, szerintem csodás. 
Újravenném? Ha kisebb lenne a kattanásom a Zara parfümök iránt...


H&M sminkszivacs: Tetszett az elején, könnyű volt vele eldolgozni az alapozót, de a "feje" nagyon hamar porózussá vált, illetve helyenként megkeményedett. 
Újravenném? Nem, de a Catrice darabja nagyon érdekel.

Nálatok mi fogy el a leghamarabb? :)

2015. március 12., csütörtök

Nothing special, but lips | Smink minerál púderrel




Szinte említésre is méltatlan ez az öt perc alatt összedobott smink, de nagyon szerettem volna már beszámolni az új alapozási rutinomról. (Jajj és sorry a bad hair day-ért, de már alig várom, hogy megnőjön a hajam, mert szép és jó ez a longbob, de hosszútávon azt hiszem nem nekem való. )

Tehát az alapozás számomra mindig is a legfontosabb, hiába nincsen sok takargatnivalóm bőrügyileg, de az egyenletes arcbőr szerintem egy smink elkészítésénél egyáltalán nem hanyagolható el. Mint általában tavasszal most is azon kaptam magam, hogy a bb krémeim után nyúlok a legtöbbet. Éppen ideje már elhasználnom ezt a Skinfood Mushroom bb-t, szóval már a kenyérre is őt kenem. Nem ad hú de nagy fedést, de szépen eltünteti a pirosságot és könnyű eldolgozni. A bb krém után az Alverde minerál púderét használtam, ami egy igazi mérföldkő számomra a beauty-kalandozásaim során. Essiebuttonra már annyit hivatkoztam régebbi bejegyzésekben is, hogy már akár rokonok is lehetnék (jó is lenne :D ), de tény, hogy az ő ajánlására próbáltam ki az ásványi sminkeket. Ezen módja az "alapozásnak" tökéletesen bevált nekem, mert annyira természetes, de hibátlan bőrképet ad, hogy én is csak néztem a tükörben, hogy ez most mi?? Amióta felfedeztem ezt a púdert minden egyes sminkelésnél használom, mert akár alapozót, akár bb krémet, vagy önmagában használom sokkal szebb az összkép. 

Skinfood Mushroom BB krém
Alverde minerál púder
The Balm Fratboy pirosító (fake az aliexpressről)
Sleek Contour Kit Light
Catrice szemöldökceruza Don't Let Me Brown árnyalatban
Rdel Young szemhéjalapozó
Alverde Chocolate szemhéjpúder paletta
Catrice Ultra Fine tus
Lovely Pump it up! szempillaspirál
Catrice MATTador rúzs

2015. február 17., kedd

A nappalink új lakója


Hazafelé jövet vettem egy jácint hagymát a piacon, ideje már egy kis tavaszt csempészni a lakásba. A pohara tökéletesen passzolt egy elhasznált IKEA üveggyertyába, tádám kész is a filléres asztaldísz a dohányzóasztalra. :)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...