2013. november 3., vasárnap

Októberi kedvencek


A pocsék idő és a hasonló jelzővel illethető fényviszonyok ellenére összeszedtem minden fotós képességem és befotóztam nektek e hónapi életmentőimet. Egy elég mozgalmas időszakot tudhatok magam mögött, volt benne szülinapozás (Petié), sulis tréning Tivadaron, gyakornoki hely után keresgélés, tehát nagyon kevés időm és kedvem maradt komolyabban sminkelgetni, inkább a "túlélésre" hajtottam. :D 
A Sleek Suede arcpírje méltatlanul kevés említést kapott eddig, pedig remekül kihasználható, matt pirosító, a rohanós reggelek koronázatlan királynője. Szerintem nincsen olyan bőrtónus, amihez ne állna jól ez a barnás-narancsos árnyalat, tehát bátran ajánlom mindenkinek! A Krémmániának köszönhetően az elmúlt hónapban megismerkedtem egy új szempillaspirállal is, a Catrice Better Than False Lashes-ával. Eddig egyszer vettem ettől a márkától szempillaspirált, és az egyáltalán nem nyűgözött le, na de ez a legújabb hatalmas meglepetés volt! Normál keféje van, nem szilikonos, de elég bumszli. Ennek ellenére nagyon könnyű vele dolgozni, nem ragasztja össze a pillákat és ráadásul szépen meg is emeli őket. A nap végére se kenődött el, tehát átment a rostán. Ha felkeltettem iránta az érdeklődéseteket, akkor érdemes kisebb piackutatást végezni, hogy melyik Rossmannban/Müllerben érhető el jelenleg, ugyanis teljesen le voltak belőle fosztva a polcok, nagy nehezen a Müllerben bukkantam rá hosszas keresgélés után. A Revlon Just Bitten Kissable ajakceruzája már ismerős lehet, imádom ezt a kicsit barnás-rózsaszínes nude színt. Plusz nagyon kellemes, mentolos illata van. A Maybelline Metallic Pomegranate legújabb kiadású Color Tattooja még Glamour napi szerzemény, röpke fél órát álltam érte sorba, de minden percet megért! :D Eddig az ominózus szülinapon és az erdei fotózáson volt rajtam, de igyekszem a jövőben még többet használni, mert ennek is legalább olyan remek a textúrája, mint az On and On Bronznak. A szívecskés nyaklánc még egy régebbi eBay szerzemény, de nemrég újra a kezembe akadt és azóta nonstop ezt hordom. 0.99 $ volt, ha jól emlékszem, de nagyon jól tartja magát, egyáltalán nem színeződött el a lánca.

Nektek mik voltak a kedvenceitek ebben a hónapban? :)

xoxo,
Rita

11 megjegyzés:

  1. A nyaklánc a kedvencem. Nagyon szép kidolgozású darab :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ritka az ennyire minőségi, de mégis olcsó ékszer. :)

      Törlés
  2. Nekem is nagy kedvencem volt a hónapban az említett Color Tatoo :)

    VálaszTörlés
  3. A CT és Sleek Suede nálam is fent van a kedvenc-listán, a rúzsceruza pedig nagyon piszkálja a fantáziámat. Kaphatunk róla több képet? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem majd valamit összehozni amblokk a rúzsceruzákról, de addig is itt egy régebbi bejegyzésem, amiben szintén egy Revlon Just Bitten Kissable a főszereplő:
      http://purpleversusviolet.blogspot.hu/2012/12/revlon-lip-butter-010-raspberry-pie-es.html

      Törlés
  4. Ha minden jól megy 2 hónap múlva már én is mondhatom h a havi kedvencem közé bekerül egy Sleek pirosító. :) De egyenlőre a kedvencem az új alapozóm és az új púder ecsetem volt, ami bár alig pár napos, mégis a szívemhez nőtt. :)

    http://life-beauty-me.blogspot.com/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Könnyű rákapni ezekre a Sleek pirosítókra... :) Örülök, hogy Te is blogolsz! ;)

      Törlés
  5. tényleg gyönyörű az a nyaklánc! :) és a pirosító is nagyon tetszik! :) nekem az Astortól van rúzsceruzám, vagyis inkább ajakvajnak hívják és nagyon meg vagyok vele elégedve! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!! :) Az Astor ceruza nekem is birizgálja a fantáziám, csak kicsit sokallom az árát. :( Melyik árnyalatot használod? :)

      Törlés
  6. Ez a pirosító nagyon csábítóan hangzik! :) A szívecskés nyaklánc pedig nekem is megvan! *.*

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...