2014. május 25., vasárnap

Henna I. felvonás

Ezt a bejegyzést már pár hete illett volna megírnom, de egészen addig vártam, amíg végre megállapodott a hajszínem és nem csurgott már belőle minden hajmosás után a sárgás henna lé. Oké, ez elég in media res stílusú elbeszélés jellegű kezd lenni, inkább kezdjük az elején. Pár bejegyzéssel korábban már olvashattatok arról, hogy mennyire szerettem volna kipróbálni a növényi hajfestést, azaz a hennát. 

Minden fellelhető szakirodalmat, blogot, kutyafülét átnyálaztam a hennázásról, így jutottam el végül a Khadi amla&jatropha készítményéhez. A kikeveréshez kamillavirágzatot forráztam, ehhez adagoltam a henna port és pár csepp levendula illóolajat is csepegtettem a kellemesebb illat végett. (Bár be kell vallanom önmagában sem büdös a henna, igazi föld illata van.) 

A trutyi kb. 1 órát állt a fejemen, tovább nem mertem így elsőre rajta hagyni. A kimosás eltartott vagy egy fél óráig, de egyáltalán nem mondanám rémesnek.



(ilyen "jól" néztem ki hennával a fejemen)

A végeredménnyel elégedett voltam, bár elsőre nem maximálisan. Ekkor még ordított az eredetileg festett részeken a henna, plusz a töveket persze nem fogta be annyira világosra, mint a hajam többi része. Ez utólag már szépen alakult, a hennázást követő 1 hétig állandóan változott az árnyalat. A csatolt képek a jelenlegi állapotot mutatják, szépen megszelídült a szín, már egyáltalán nem kopik belőle a festék, de lassan egy tőfestés jól jön majd. :D A hajam minőségében nem tapasztaltam egyelőre nagy változást, legalábbis a roncsolt részeken. A tőnél viszont csodálatosan fényes és egészséges, ráadásul a növésben is jól meglódult. Még 1 hónapja sincs, hogy festettem, de már kb. 2 centis a lenövésem. (Mondjuk eddig is baromi gyorsan nőtt a hajam.) Viszont a legnagyobb meglepetés az volt, hogy sokat segített a henna a zsírosodás problémáján. Eddig nem bírt ki 3 napot a hajam 2 hajmosás között, de most már simán.



(benti fényben)


(szabadban)


Összességében mindenkit csak bátorítani tudok arra, hogy térjen át a hennára, mivel szerintem jóval több előnye van, mint hátránya. Nagyon vonz benne a kísérletezgetés, a sok recept kipróbálása, ami ráadásul nem is válik a haj kárára.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon szép természetes vörös lett, igazán jól áll! :)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is nagyon szép lett a színe,pont ilyenre festették be a hajam a white hairben :) Eddig csak a hennáról hallottam,hogy nem kopik,max csak tőfestés szükséges,viszont a kevin murphy festékek se kopnak ki,és nem csak vörös hajszínt lehet velük elérni,imádom :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...